Kezdjük szaunázással a szezont!


Újra itt az ősz, kezdődik az iskola, együtt veszünk búcsút a nyártól. Szervezetünknek szüksége van a testi, lelki feltöltődésre az év utolsó negyedévében is. Fontos odafigyelnünk az egészségünkre, a testmozgásra, a helyes táplálkozásra, hogy hatékonyak tudjunk lenni az élet minden területén. Töltsünk több időt a szeretteinkkel, most még nincs olyan sok házi feladat, vizsgaidőszak, ami akadályt jelenthet a családdal való együttlétben.  Van egy hely, ahol az egészségedre és családodra is jobban oda tudsz figyelni és még jól is, érzed magad. Erről a helyről szeretnék írni, és kedvet csinálni a heti, többszöri látogatásához.

A szauna már több évezredes múlttal rendelkezik. Az északi népek régen mosakodásra és gyógyításra is használták, sőt a szauna volt számukra a kezdet és a vég. Itt látták meg a napvilágot és készítették fel őket utolsó útjukra. Régebben úgy is hívták, hogy a „szegények kórháza”.  Nem csak funkcionális jelleggel bírt, hanem lelki felüdülés, egy afféle rítusnak a helyszíneként is alkalmazták. Úgy tartották a szauna melege pozitív hatással, van a lelkünkre is. Több fejlesztésen és kulturális szokáson kellett átmennie az ősi szaunának, ahhoz, hogy a mai modern értelemben szaunának nevezhessük.  A szauna a finn kultúra gyökere, a hely, ahol családdal töltik a meghitt pillanatokat, fontos üzleteteket vagy akár egy életre szóló szövetséget kötnek, mindennapi életük szerves része. Ilyenkor lehet sokakban, felmerül a kérdés, hogy „de mit szeretnek annyira benne, miért olyan fontos nekik?” Na erre a kérdésre próbálunk fényt deríteni.

Miért szeretünk szaunázni?

 

  • Stresszoldó, lazító és fájdalomcsillapító hatása van az izmokra és az izületekre.
  • A legjobb tisztító kúra, mivel képes a legmélyebben lévő méreganyagokat is kihajtani a szervezetünkből.
  • Bőrtisztító hatása mélyen a pórusokra is hat, izzadás közben a felszabaduló tápanyagok és ásványanyagok, feltölti a kisebb ráncokat, így a bőr friss és üde marad. A szauna hatása a bőrre a leglátványosabb változás, amit a szaunázó tapasztal. Rendszeres szaunázás esetén sokkal nagyobb pozitív változások érhetők el, mint bármely más bőrkezeléssel. A verejtékezés során az elhalt hámréteg leválik, zuhanyzáskor azoktól megszabadul a bőrfelület, így a bőr gyorsabban regenerálódik szaunázás után.
  • Kutatások szerint szaunázás hozzá segít a mélyebb, pihentetőbb alváshoz is.
  • Növeli a szív és érrendszer teljesítményét. Tudósok szerint a szívritmus a normális 60-70 percenkénti dobbanásról 110-120-ra  emelkedik (intenzívebb esetben akár 140-150 szívverés percenként is előfordulhat) a szaunában. Testünk felhevítésével majd lehűtésével eddzük szívünket és akár 60% megnövelhetjük teljesítményét, érzésre olyan mintha edzetünk, volna.
  • Jó szórakozás, kikapcsolódás, kapcsolat és családépítő. Az a hely ahol az intimitás és a privátszféra szent.
  • A fogyást is elősegítheti az izzadás és az anyagcsere felgyorsításával.
  • Segít az immunrendszer megerősítésében, a betegségekkel szembeni küzdelemben.
  • És mindezeken felül? Szaunázni egyszerűen csak jó!

 

Sok mindent el lehetne még mondani a szauna jó hatásairól, de nem szaporítanám tovább a szót, hanem menjetek, szaunázzatok annyit amennyi, jól esik, szerezzetek jó emlékeket és reméljük egyre többen, osztoznak majd azon a véleményen, hogy szaunázni igenis jó.

Next Post

Previous Post

© 2018 Sauna Boulevard – Spa & Bath Boutique